2014. december 8., hétfő

Kiskonyha újra

Idén Karácsonyra megkapják a gyerekek a régóta ígérgetett kiskonyhát. A régitől, amit Kriszitán készített Loló 2. szülinapjára sajnos még a költözésünk előtt meg kellett válnunk. Azóta ígérgettük nekik, hogy majd kapnak másikat. Most eljött ennek is az ideje, bár ez alkalommal nem vállalkoztunk saját tervezésre és készítésre, úgyhogy megrendeltük az Ikea-tól a Duktig kiskonyhát. 



Viszont azért hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem játszottam el egy újabb saját készítésű darab gondolatával. Keresgéltem, kutakodtam, ihletet merítettem és megannyi klassz ötlettel találtam szembe magam; de aztán reálisan átgondolva az idő- és anyagi ráfordítást, könnyen meggyőztem magamat arról, hogy ezt most ne vállaljuk be.  A teljesség igénye nélkül íme néhány:












A sok kutakodás közben viszont a jövő évi projekt legalább letisztult a fejemben, ami nem más lesz mint egy eladópult. Most sajnos kevés hozzá a hely, nem tudnám hova bezsúfolni már a gyerekszobába. De jövőre ha minden igaz  újra költözünk és akkor a két gyerekszoba egyikében biztosan találunk neki helyet.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése