2014. április 10., csütörtök

Scheffelschule Rielasingen

Ennek is eljött az ideje, Lolóval ma az iskolában voltunk beiratkozni. Nagyon izgultunk, az iskolához vezető úton végig fogtuk egymás kezét és úgy röhögcséltük végig az utat, mint két első bálozó. 
Minden leendő kiselsős időpontot kapott, így nem kellett kígyózó sorban egy egész délelőttöt ott tölteni. A külföldi diákok felvételével külön az izgatónő foglalkozott, ő várt minket. Már korábban találkoztam vele, a pár hónappal ezelőtti tájékoztató esten; Loló pedig a felkészítő foglalkozásokról ismeri. Nagyon kellemes megjelenésű, kedves hölgy, aki egyébként Lolli egyik óvónőjének az édesanyja. 
Azon a bizonyos tájékoztatón még kérdéses volt, hogy a külföldi diákoknak lesz-e külön tanár, aki a nyelvi felzárkózásukat segítené vagy esetleg indítanak egy külön felzárkóztató osztályt vagy egyéb megoldások után kell nézni. Mára kiderült, hogy elérték az első osztályba készülő külföldi gyerekek a minimum 10fős létszámot, így indítanak egy előkészítő/felzárkóztató osztályt, ahol ugyanazt fogják tanulni, mint a német gyerekek, de mellette több német órájuk lesz. Aztán amint felzárkóztak, mehetnek át a "normál" osztályba. Nyilván van előnye és hátránya is ennek a rendszernek, de majd élőben meglátjuk, hogyan fog vizsgázni.
Mikor mondtam, hogy az U-9 vizsgálat nekünk sajnos hiányzik, mert akkor még Magyarországon voltunk, csak legyintett egyet az igazgatónő, hogy nincs rá semmi szükség, Lolli nagyon okos, talpraesett, klassz kislány. Azt is mondta, hogy nagyon sokat fejlődött a beszéde. Ezt bizony mi is tapasztaljuk, naponta egyre több szót hallat, volt mikor már ragozott is és a mondatszerkesztése is egyre jobb. Iskolakezdésig még van 4 hónap, addig bizonyára még többet fog fejlődni ezen a téren is. 
Az iskola egyébként kényelmes, ráérős 10 percnyi sétára van a házunktól. Két épülete is van, az 1-2. osztály a régi épületben, míg a 3-4. az új építésűben kap helyet. Van pihenőszoba ágyakkal, játszó szoba a korán érkezőknek, a napközisek pedig megannyi foglalkozás közül választhatnak. Nagyon klassz udvara van, Lollit alig tudtam elcsábítani.
Az iskolával kapcsolatos további tudnivalókról pedig majd levélben értesítenek minket, addig is hangolódunk az sulira az iskolatáskák nézegetésével :)







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése