2012. november 8., csütörtök

"Qui habet tempus, habet vitam."

Lényegében én is időt nyertem, időt amit a fiamra szentelhetek. Mindamellett, hogy néha fájó szívvel gondolok félretett tanulmányaimra, nagyon élvezem a Zénivel töltött napokat. Nagyon sokat változott, fejlődött, okosodott, érett az utóbbi időben. A szókincse is napról napra bővül, habár még mindig szívesebben mutogat és azt egészíti ki egy-két szóval, amit -mondanom sem kell- jobbára csak mi, a szűk családja értünk meg. Nagy mérföldkövek zajlanak most az életében, (mint pl.a teljes szobatisztasága, ami egy-két nap alatt be is állt), amik miatt megszakadna a szívem, ha le maradnék róluk.
Kevesebb gond is van vele, most hogy a figyelmem többnyire rá hárul, köszönhetően az ketteseben töltött napoknak. A mai nap is teljesen idilli volt. Miután a család másik két tagja elment itthonról, kihasználva hogy legkisebbünk húzza még a lóbőrt, elintéztem majd' minden házi munkát. Ennek köszönhetően délelőtt a közös teregetést leszámítva, vele együtt berregtem a szőnyegen, vagy épp Zingoztunk (na hát ez is nagy lépés, de erről majd máskor), s aztán kihasználva a tavaszias időt egészen ebédig sétálgattunk. És valóban sétáltunk! Nem futkostam a gyerek után, nem durcizott, hanem élveztük együtt az egészet és ráérősen róttuk a környék utcáit, köszöngettünk a kutyáknak, autók márkajelzéseit tanulmányoztuk.








Ami kihagyhatatlan hazaérkezéskor, rácsos ajtó - mászás.



Aztán a délután is hasonlóképp telt el, mert Loló csak kora este érkezett haza a "Mama-busszal". Addig mi újra útnak indultunk tovább élvezve a kellemes időt. Útközben kondenzcsíkokat lestünk, sőt még egy felszálló helikoptert is láttunk. Oh, és Zéni legnagyobb örömére a kórház felé is elsétáltunk néhány "nánni" (="nínós" autó) reményében. Láttunk hármat is, kettő indulását türelmesen meg is vártuk és kiérdemelve a hosszaa várakozást, megjutalmazták Zénit a mentősök némi hang- és fényhatással.


Este meg már alig vártuk, hogy megérkezzen Tündérke is és ilyen nagy volt testvéri szeretettel övezett boldogság :)))




2012. november 5., hétfő

Ha ősz, akkor költözés

Már harmadszorra ugrok neki ennek a bejegyzésnek, talán ezúttal a végére is érek. :) 
Szóval, elég nagy munkában voltunk az elmúlt hetek folyamán, ugyanis a gyerekek költöztek egyik szobából a másikba. Az új emeletes ágyuk a régi szobájukban sajnos nem fért volna el, ezért volt szükség erre a vándorlásra. Volt itt csiszolás, mázolás, festés, szerelés, javítás, glettelés és bizony eltartottak egy darabig. Időt leginkább hétvégente tudtunk rá szakítani -vagy akkor se :P-, hétköznap estére már többnyire túl fáradtak voltunk ahhoz, hogy bármi érdemlegeset is haladjunk a szobával. De hát ugye a munka behozza gyümölcsét, így az októberi hosszú hétvégén birtokba vehették a gyerekek. A szobában követni akartuk a zöld-fehér kombinációját, ami jobbára sikerült is leszámítva a fekete játéktároló szekrényt. 


A törpék előtt nem volt titok, végig leskelődtek figyelték a folyamatokat, úgyhogy nagyon várták már, hogy végre ott aludhassanak. Szerencsére semmi nehézséget nem okozott az átállás, bár első éjjel rendesen felavatódott az ágy. Loló ugyanis bepisilt, noha idejére sem emlékszem mikor történt ilyen utoljára, most mégis. Attól tartottam, hogy azért következhetett be, mert nem tudott éjjel  a sötétben lemászni. Már rémeket láttam, hogy tuti egy életre elment a kedve az egésztől és hogy ki sem fogjuk majd robbantani a szülői ágyból. Nem így történt :) Átöltözés után azonnal vissza akart menni az új ágyába. Azóta is tart szerencsére az ágy-imádatuk. Még Zénónál is aki egy szép leeséssel avatta fel az új ágyat. 
Én is szeretem, hogy a konyha mellett van a szobájuk, nyugodtabbak így a főzések :) És Krisztián is szereti, hogy neki is lett egy dolgozó szobája. Mindenki boldog :)



Rossz nap

Lolli elvékonyodott hangon, szenvedő ábrázattal mondta nekem:

"Anya, nézhetünk a Zénóval azért mesét, mert rossz napom van?"

Ja, és hogy egy 4 évesnek miért lehet rossz napja?!  Az Apukája hajnalban ment dolgozni, így az oviba szállítás rám és az öccsére hárult. Aztán mikor reggel szembesültem a zuhogó esővel, valamint mindkét gyermekem édes álmát aludta egészen 8ig, nagyon gyorsan eldöntöttem, hogy 1 nappal megnyújtjuk az őszi a szünetet. Úgy gondoltam, mindenkinek tetszeni fog az ötlet, hogy itthon dorbézolunk még egy napot. Aha, persze! Reggeli után szegeződött nekem a kérdés, hogy mikor indulunk az oviba. Mikor szembesült a 4 éves a ténnyel, hogy sanyarú sorsából fakadóan, itthon kell töltenie a napot, újabb aranyköppel' dobott meg:

"De hát a Márkó, a szerelmem! Hiányzik már, vele akarok lenni!"

Hát, kérem szépen egy 4 évesnek is lehet rossz napja és még szerelmi élete is! :))