2011. szeptember 25., vasárnap

Unokatesós hétvége






Péntek este kaptam a telefont, tudunk-e vigyázni másnap Lolli és Zénó unokanővérére, Tamira. Hát, persze! :) Lolónak nem is mondtam, így nagy meglepetés volt számára mikor hazajött úszásról, a nappaliban játszó Tamara. Ahogy Zénó felébredt, összepakoltam a három gyereket, ami egy kisebb kihívás volt számomra. Aztán bementünk a belvárosba fagyizni egyet és találkozni Lívi barátnőmékkel. 5 gyerek volt a színen, két 8éves, egy 5,5, egy 3,5 és egy 1,5 éves. Rá kellett jönnöm, hogy szeretem az ekkora gyerekzsivalyt, egyenesen imádtam, hogy Chris és én ennyi gyerekkel játszunk. Nagycsaládot akarok, egyszer majd! :)
Zénó megint hozta magát. Olyannyira, hogy angol turisták álltak meg és kértek meg minket, had fényképezzék le Zénit.


Sikerült őket kellőképpen kifárasztanunk a labdázással, buborék kergetéssel és fogócskázással. Loló pl. annyira K.O. lett, hogy az esti tejci ivás közben elaludt. Utoljára ilyen bő 1.5 évvel ezelőtt volt. Aztán Tami nyúlt ki és végül a legkisebb kis indián.

A csordaszellem meg hihetetlen volt evés terén. Tami, az abszolút kisétkű vacsorára simán megevett pl. két melegszendvicset, a reggeli müzli mellé megivott két pohár teát és a végén még lenyomott egy pirítóst is.

Délelőtt még volt egy kis játékra idejük amíg nem jött meg Tamiért Melinda. A játék alatt rendre Zénó zargatta a lányokat, mert persze, hogy az kellet neki amivel éppen ők játszanak. De Tami abszolút jól kezelte a helyzetet és mindig sikerült lekenyereznie a kiskirályfit valami cseretárggyal.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése