2011. augusztus 10., szerda

Szilvásvárad - Ősemberbarlang



A nyaralás 3. napján úgy döntöttünk, vonat helyett kölcsönzünk biciklit és azzal tekerünk föl egészen az Ősemberbarlangig. Alig tettünk meg 1km-t vissza is fordultunk, mert annyira esett az eső. Beültünk az autóba és "mostaztánmárténylegelégebből" felkiáltással meg sem álltunk Miskolcig a Decathlonig. Ott aztán bevásároltunk kicsinek nagynak mindenféle esővédő felszerelést. 15:00-ra már vissza is értünk Szilvásváradra és senki és semmi nem állhatott az utunkba, így hát felpattantunk a bringákra. Az Ősemberbarlang bejáratánál lelakatoltuk a bringákat és elindultunk fölfelé hátiZénivel és az első 30méteren ölbenLollival. Aztán mikor túltette a traumán magát Loló, hogy odacsípte az ujját a bicikliülése és egy oszlop közé, lemászott a karjaimból és nagy büszkén ő is lépdelt felfelé a meredek hegytetőn.
Mikor a barlang bejáratához értünk, Loló aggódva kérte, hogy ne menjünk beljebb, mint kiderült fél a póktól. Ettől:
Aztán valahogy sikerült leküzdenie félelmét és beljebb merészkedett, de sokat azért nem időzött ott, inkább ki ment a világosra.




Lefelé Loló nagyon profin módon oldalazva jött, sőt még közben oktatott is minket, hogy pontosan hogyan tegyük a lábunkat, nehogy leguruljunk.
Mondanom sem kell a lefelé gurulás kellőképpen ellensúlyozta a felfelé menet gyötrelmeit.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése