2011. július 5., kedd

Győrkőc 2011 - második rész

Másnap az időjárás már csak részben volt kegyes hozzánk, délelőtt volt egy kisebb zápor, aztán a fesztivál zárása előtt két órával szemérmetlenül elkezdett esni. Azért így is sikerült végigpróbálnunk azokat a játékokat, amik még kimaradt a kiszemeltek közül. Kezdtük az Aranyparton a Pöttyös hajónál, ahol a gyerekek miután megcsinálták a feladatok kaptak ajándékokat.


A hajó mellett ÖkoSziget volt valamint a Gyermekek Háza. Itt is időztünk egy kicsit, klassz kis feladatok voltak környezettudatosságra neveléssel, a végén még ajándékpapírtáskát is hajtogattunk.

Aztán a belváros felé vettük az irányt. Széchenyi térre mentünk először, ahol a vizes programok voltak, de előtte még Loló kapott csavart sült burgonyát, mi meg juhtúrós lepényt ettünk.



Majd átsétáltunk a Radó szigetre, ahol óriás bubit is fújtunk.


Kipróbáltuk az óriás hintát, ugrálóvárazott Loló az Zapával és én meg addig alvó Zénóval sütiztem és közben a Mulungu színpadnál leskelődtem.

És közben bepasizott! :)

Autózott is


Hintáztunk... majdnem :) 5 perc várakozás után leszálltunk, mert Lolónak pisilnie kellett :D


Zénó meg csak evett és evett... :)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése