2010. december 21., kedd

Lolli-száj

Lolli felpróbálta a hajpántomat:

-Kilyukadt a fejem belőle!





Esti olvasás, épp a Panni babáit lapozgatjuk. Mióta olvassuk az egyik versszaknál, nevezetesen ennél:

"Kis türelmet, nyújtsd a nyelved!
Ó ez nem nehéz eset,
Egy-kettőre írunk néked orvosságot, édeset!"

mindig Loló mondja az utolsó szót. Na, de most! Mit mond a Loló?

-"SMS-t"

Hát, szakadtunk a röhögéstől, mindhárman.

Nem múlik

Ez a fránya betegség csak nem hagy minket békén. Örültem, hogy Loló meg én megúsztuk kisebb torokkaparással. meg orrfújással. Persze! Mire Zé kezd(!) jobban lenni, láztalanná válni, Lolli lázasodik be. Tegnapelőtt már gyanús volt nekem, de tegnap reggel meg már tudtam, hogy kemény nap fog állni előttünk. 8:00kor keltünk és 3órányi nyűglődés, sírdogálások után, Lolli kért, hogy menjünk aludni. Aludt is bő 2 órát. Rögtön meg is mértem a testhőjét: 38.6 Na szuper! Estére egész szépen lement neki, lefekvés előtt 37.8 volt már csak és mindenféle lázcsillapítás nélkül. Az éjszakánk teljesen nyugodt volt, úgyhogy remélem hamar lecseng a dolog. Jó lenne a Karácsonyt kiélvezni és nem végig nyűglődni.

2010. december 16., csütörtök

Alkot az olvasó

Chris remekművével, Lollinak 2. születésnapjára készített kiskonyhával híressé vált a család. A minap az egyik vezető blogon jelent meg.


Kaki-ügy

Már korábban említettem Loló székletvisszatartási problémáit...Kezdett eldurvulni a helyzet az 1-1.5heti tartogatásokkal, úgyhogy hétfőn pszichológusnál jártam.
Lényeg a lényeg pelus újra lekerült, napi 2szer 1ek. lenmagot eszik Lolli. Nagyon ügyes pelus nélkül. Nem volt eddig baleset, sőt ma reggel száraz volt a pelusa (alváshoz kap még), pedig lefekvés előtt iszik kb. 2dl babatejet, meg most vmikor éjjel is ivott úgy 1.5dl még. Szóval, nagyon-nagyon ügyes.
Remélem ez a kaki-dolog is hamarosan lecseng!

2010. december 13., hétfő

Mitől érdekes ez a kép?



Nem, nem attól, hogy szívdöglesztő mosolya van. Most nem :) Hanem attól, hogy a kép készülte előtt fél perccel PufiLufi még a hátán feküdt. Bizony! :) Mire megfordultam, már hason pöffeszkedett valami játék után nyújtózkodva.

2010. december 9., csütörtök

Lolli aranyköp

Épp hazaértem a boltból a gyerekekkel, még csak a szatyrokat tettem le mire Loló:
-Játszunk?
-Oh, Loló! Azt sem tudom, hol áll a fejem!
- Ott van!
Közben mutat a fejemre :)


-Anya most nem megy dolgozni. Anya nem Apa!


Mentünk ügyeket intézni és elmentünk egy üzlet előtt, ahova elég sűrűn megyünk és ahol történetesen egy barátnőm is dolgozik. Lolli a hátsó ülésen ülve felkiáltott:
-Itt lakik az Anita!


A teljesség igénye nélkül

Öcsit altat! :)




No comment! :D




A Mikulás és az ő Szuperhőse :)





Hozzátáplálás

Zénónál is megkezdtük. Mára "rendes ember" módjára étkezett, a tízóraija alma+sütőtök volt némi babavízzel leöblítve. :) Pedig azt hittem sosem fogjuk ezt megérni, már lassan 1 hónapja ment a kísérletezgetés kóstolgatás, de nem úgy tűnt mint, akinek sok affinitása van a dologhoz. De lám, mégis csak. :)

Postások RULEZ!

Postás-"őrület" van nálunk, Lolli és az én részemről egyaránt. Mivel elköltöztünk "új" Postás kézbesít nekünk. Első találkozástól kezdve imádom! Egy 50'es évei elején járó kicsit köpcös, de végtelen kedves, jóindulatú emberről van szó. Ha kicsit vastag levelem jön akár ajánlva, akár nem, akkor is felcammog vele a 2. emeltre. Sőt, amíg nem volt kint a nevünk se a postaládán se az ajtón, ő irányítgatta hozzánk a csomag-kézbesítőket, hogy ugyan már ne vigyék be a központba, hozzák csak fel ide nekem a csomagot. És ha ez még nem lenne elég, a gyerekeket első perctől kezdve szereti, mindig leáll beszélgetni Lollival és Öcsit sem kíméli pár kedves gügyögéstől. Mindenkinek ilyen Postást kívánok.
Na, és Lolli :) Nála meg tombol a Postás Pat őrület. Kibővítettük a mesetárat (jelenleg: Ludovik a kismackó, Postás Pat) A Mikulás most meg is ajándékozta Lolót egy Postás Pat DVD-vel, 4 kis epizód van rajta. Nagyon kedves kis mese, én is szeretem, én is szívesen nézem Lolóval. Életszerű, az ő korának megfelelő, nincsenek benne gyagya monológok. Sajnos a hazai felhozatal elég gyér Postás Pat-et illetően, 4 DVD van forgalomban plusz egy 25 perces karácsonyi mese kering itt az interneten, meg 3-4könyv kapható. Egyet sikerült is beszereznem jó öreg Teszvesz barátom segítségével, amit majd az angyalok fognak a fánk alá tenni. :) Szóval Lollinál hatványozottan is előtérbe kerültek most a Postások.

2010. december 6., hétfő

Idén sem ússzuk meg

Idén sem ússzuk meg a meghűléses időszakot orrfolyás, krákogás és láz nélkül. Tegnapelőtt kezdődött, akkor még csak a legkisebb köhintett egy-kettőt, de éjszaka már a sok sírdogálós ébredés után látszott, hogy itt valami komolyabbról lesz szó. Reggel el is mentünk a házi orvoshoz, eddigre már Lolli és az én zsebemnek is nélkülözhetetlen lakója lett a zsebkendő. A "diagnózis" szerint "csak" egy megfázás, de ehhez képest elég rendesen padlóra vágott minket. Legjobban a Kispasink szenved Tőle, nem csoda, hisz ő az akinek megállás nélkül folyik az orra, nagyon csúnyán köhög és melléjük még láz is párosul. Tegnap éjjel tetőztünk, legalábbis remélem, hogy ennél rosszabb már nem lesz. Egy ujjamon meg tudom számolni, hogy hány órát aludtam az éjjel összesen. Lázcsillapítót is kapott valamikor 3körül Zénó, mert nagyon felszökött neki egyik pillanatról a másikra 38.9re.
Ma sem tudtam lejjebb tornázni a lázát, mint 38.2. Egész nap rajtam csüng Édesem, alig eszik-iszik. Szerencsére Lolli és én eddig láztalanok vagyunk és a torkunk sem fáj.
Reméljük a legjobbakat!