2009. július 29., szerda

Továbblépés a tejallergia kérdésben

Beutalóval a kezemben 2napig próbálkoztam időpontot kérni a gastroenterológiára Lolcsinak. Végül szeptember 17. lett a becses dátumMivel már 10 hete megy Loló hasa, úgy döntöttem embertelen lenne még ennyit várni. Nagyon kedves ismerősöm segítségével e hét kedd 11re módosították az időpontunkat. Szerencsére nem kellett olyan sokat várnunk, legalábbis nem tűnt soknak mert Lolli nagyon-nagyon türelmes volt. Egyébként másfél óra várakozás után bejutottunk a dr.nőhöz. Mindennek a vége az lett, hogy addig nem akarja Lollit tejallergiával kezelni, amíg meg nem bizonyosodik meg arról, hogy minden mást kizárt. Ennek következtében ma reggel vérvételen voltunk és vizelet mintát is kellett vinnünk. Vár még ránk hasi UH, májvizsgálat, három tenyésztés, terhelés.Azt hiszem nem hagytam ki semmit...

A vérvétel nekem meg teljes szívfájdalom volt, még most is képes vagyok bőgni, ha rágondolok. Lepedőbe bugyolálták Lollit, hogy ne tudjon kapálozni, de biztos ami biztos egy nővér "ráfeküdt" és tartotta a fejét, nekem a lábát kellett lefognom, a másik nővér pedig vette a vért a buksijából. Néha meg-megnyugodott Lolli és akkor nem sírt, de ez itt most pont nem volt jó, mert akkor nem tudtak venni tőle vért, így ilyenkor befogták az orrát, hogy sírjon Borzalmas volt! Nagyon nehezen bírtam ki, hogy ne sírjak én is, hogy ne kapjan föl és szorítsam magamhoz!

De persze Lolli egy hős, "igazi erős asszony", ahogy azt a neve is hirdeti

Azt még mindenképpen el akarom mondani, hogy az ápolók, nővérek és mindenki aki a szobában tartózkodott nagyon kedves és segítőkész volt velünk. Még be sem léptünk az ajtón, de már barátkoztak Lollival,
mindenki mosolygott rá,hogy ő is oldódhasson.

2009. július 22., szerda

Fárasztó, de annál jobb napunk volt

Délelőtt Melusékhoz voltunk hivatalosak mamami talira. Lolcsi még pancsizott is náluk Hannával. Aztán dél körül hazajöttünk, Lolli aludt másfél órát, gyors ebéd neki aztán rohantunk felveni nővéremet és a kislányát, majd futottunk a strandra. Olyan fél5től fél9ig ott voltunk. Ezt az időt végig a vízben töltöttük leszámítva egy gyors étkezést és a szárítkozást.
Jól kifulladtunk, Lolli félúton a szobája felé elaludt

2009. július 20., hétfő

Manduca

El is felejtettem megosztani veletek, hogy végre megérkezett hozánk új hordozónk:
Manduca Butterfly, ami nem csak szép és nem csak egyedi(limitált), hanem írtó kényelmes, könnyű és gyors fel/levenni vele a gyereket.







Nyári hétvége part 2.




Annak a bizonyos hétvégének a vasárnapját, ami már volt vagy 2 hete, az Élményfürdőben töltöttük, amit apraja-nagyja nagyon élvezett!
A bizonyítékok fentebb.


Mariann mami reloaded

Megint volt nálunk a Mariann mami most kicsit tovább, 5napot tölthettünk vele, sőt még mi vittük vissza Pestre. Nővéremnél pihnetünk meg ésmásnap jöttünk haza, miután jól kiköltekeztük magunkat, ha már a "nagy Budapesten" jártunk, mi "szegény vidékiek"
Ami Lollit illeti kapott egy klassz kis asztalt, amire az Ikeában tettünk szert és még le is vlt árazva. Nagyon örültem neki, mert már régóta akartam neki ksiasztalt kisszékkel.

Tejallergia?

Már jó régen nem adtam életjelt magunkról. Hát, most itt vagyok bepótolni ímg Lolli alszik.
Visszatértünk a napi kétszeri alvásra, délelőtt 10től másfél-két órát alszik, délután 15környékén meg egy-másfél órát és este kilenc-negyedtíztől reggel hat-hátig alszik. Mindez azért, mert kiderítettem, hogy (talán) alergiás a tejre. Már 8hete ment a hasa, napi min. 4-5pelust rakott vele tele, de volt, hogy 8at is. Eleinte ráfogtam arra, hogy jön a foga, főleg mert nyügi is volt, keveset aludt napközben, éjjel fel-fel sírt, rossz étvágya volt, viszont hajnalban megivott 2dl babatejet és persze tömködte a kezét a szájába. Mikor megelégeltem, hogy 8hete megy a hasa, felhívtam a doktornőnket, elmondtam a problémánkat és utasítására Normafloret kellett adnom neki. 3napig adtam neki nem túl nagy lelkesedésel, mive ez csak tünetkezelés nem pedig okfejtés. Majd végül nagyon kedves ismerősöm segítségével (aki felhívta az ő doktornőjüket, ő egyből mondta milyen vizsgálatokra küldené Lollit és megemlítette, hogy szerinte tejallergia) felnyílt a szemem és onnantól kezdve nem adtam Lolónak tejterméket kivéve a reggeli babatejet és az esti enni-innivaló tejpépet. Már másnap javult a helyzet: egy kakis pelus, és az sem híg állapotú. Aztán újabb 2 nap múlva megnőtt az alvás igénye is. :) Múlt hét kedden hivatalosak voltunk a 15 hós oltásra és akkor elmondtam a doktronőnek az új felállást és kértem tőle, hogy csináljuk egy tenyésztét. Ezt szerdán délelőtt el is vittük az illetékeseknek. Mára már meglett a nem hivatalos, interneten megtekinthető eredmény, ami negatív lett, tudtuk meg a doktornőtől. Tehát nem vírus, nem baci okozza Loló hasmenését. Viszont már megint ott tartunk, hogy napi 1-2, sőt 3 pelusnyi hasmenés, ráadásul még hígabb, vízszerű. Holnap megyünk az eredményért a doktornőhöz, aki mellékelni fog nekünk egy gastroenterológiai beutalót is.
Talán emlékeztek egy postra, hogy "Büfigondok 9 hónaposan". Már ott is gyanítottam, hogy tejallergiás lehet Lolli, sőt még indur-pindur korában is, hisz nem véletlenül kerestem neki hasfájós tápit és kapta is a NovalacAC. A legjobban az dühít, hogy a doktronő mindahányszor lerázot minket, hogy én vagyok az aggódos anyuka és a babák már csak ilyenek... Még most is, amikor az oltás miatt mentünk hozzá, akkor is mondta, hogy ő nem hiszi, de hogy megnyugodjak ír fel, laktózmentes tápszert és csináltat egy tenyésztést a kérésemre És persze magamra is nagyon-nagyon haragszom, mert tudtam, az ösztöneim súgtak, csak nem voltam hajlandó figyelni rájuk
Laktózintolerancia azt hiszem nem áll fen nálunk, mert akkor minden oké is lenne a Laktózmentes tápszerrel. Szóval én gyanakszom a tejfehérje allergiára ill., másodalgos laktázhiányra. De remélem most már hamar kiderül mi a gond Lolcsival!
Szorítsatok, hogy gyorsan túl legyünk ezen!

2009. július 6., hétfő

Nyári hétvége part 1.

Chris végre nemet mondott a hétvégi munkát illetően. Ma sokat is gondoltam rá, mert biztos, hogy most azt sem tudja mihez nyúljon a lemaradás miatt.
Pénteken genyó módon visszakunyiztam a kölcsönManducát , mivel eredeti terv szerint kettesben látogattunk volna el Lolóval a Győrköcfesztiválra . Fél 6 körül viharoztam be Lollival a játsziról, hogy még időben elhozhassam a hordozót. A lakásból kifelé menet összefutottunk hazaérkező Apával, aki egy szóval sem említette, hogy a hétvégét itthon tölti és nem a munkahelyén, így hát nem spórolt meg nekünk egy kunyizós utat

Szombaton Lola úgy döntött, hogy 5:30kor felkel és nem alszik vissza. Úgy döntöttem kihagyjuk a 9:30kor kezdődő úszást, mivel garantált lett volna a sírással kombinált nyűglődés és ennek semmi értelme nem lett volna. Ráadásul a hétfőn elvittem magammal gerinctornára és utána pancsiztunk, úgyhogy a heti úszást ezzel le is tudtuk. Arról nem is beszélve, hogy vasárnapra fürdőzést vettünk tervbe.
Magára a kiszemelt programra, a Győrkőc fesztiválra délután mentünk, miután Lolcsi aludt alig 1 órát -továbbra is küzködünk e téren-. Sajnos az áradás miatt kevesebb program volt kisebb helyre tömörítve. Ennek ellenére azért egy kellemes szombat délutáni program volt mindhármunknak.
A fesztiválra a belépő egy kép volt, amin Lollinak kell lennie miközben vigyorog. :) Meg voltam nyugodva, hogy óóó hát nekünk ilyen rengeteg van. Indulás előtt kajtattam kép után és nekünk olyanunk nincs is. A számítógépen több gigányi de két kézzel foghatóegy sem. Persze a nyomtatóban apatron ilyenkor fogy ki, úgyhogy útközben megálltunk egy digitális képelőhívó gépnél. Gondoltam majd ott helyben megkérem Lolót, hogy mosolyogjon és utána kinyomtatjuk. Aha, persze! :) Szerintetek hányadik kattanás után volt egy olyan kép, amire ráfogtuk, hogy mosolyog.



Végül ezt választottuk.